A Miskolci Művésztelep elsődleges funkciója szerint a Képzőművészeti Főiskolai növendékeinek nyári plein air képzését szolgálta, így természetes, hogy a tájfestészet vált az egyik legszorgalmasabban gyakorolt műfajjá. Amennyire az időjárás csak engedte, a tanfolyamok résztvevői a szabad ég alatt dolgoztak. A változatos domborzatú, vízfolyásokban gazdag vidék számtalan festői témát kínált a növendékek számára. Rendszeresek voltak a tanulmányi kirándulások: nyugat felé a Bükk-hegységben megbújó Lillafüredre, Hámorba; déli irányba Hejőcsabára, a Dudujka völgyébe, onnan is tovább Tapolcára, Görömbölyre.

A közkedvelt tájak közül az Avas és a Miskolctapolca között elhúzódó Dudujkát övezte a legnagyobb érdeklődés. A források szerint ez a lágy vonalú, szemet gyönyörködtető völgy volt a telepvezető Benkhard Ágost „mindennapos munkahelye”, miként a sűrű fővárosból kiszabaduló növendékeket is magával ragadta az érintetlen táj végtelenbe vesző panorámája.

A Dudujkát megörökítő munkák számosságát sajnos csak az írott források alapján állapíthatjuk meg. Szerencsénkre azonban festmények is ránk maradtak, melyek nemcsak mint művészeti alkotások, de – a terület időbeli változásai miatt – mára már mint képi dokumentumok is érdekesek számunkra. Az ismert Dudujka-képek egyik legszebbikét a művésztelep első éveinek kiemelkedő tehetsége, Barzó Endre (1898–1953) festette. A Késő délután című alkotás 1925-ben, a tanfolyamot záró növendékkiállításon méltán részesült elismerésben. „Ragyogó felhő gomolyagja a délutáni ég minden hangulatát elibénk tárja” – írja egy elragadtatott publicista, Miskolc város vezetősége pedig azzal nyilvánította ki tetszését, hogy a képet megvásárolta.

A vízszintesen kettéosztott felületen a felhőrétegen átszűrődő, szórt ellenfényben tűnik elénk a fény-árnyék játékával megmozgatott, más körülmények között végtelen nyugalmat árasztó bokros-fás vidék. A festő érdeklődését nem is annyira a földi szféra, mint a fényjelenségnek az égboltozatra kúszó felhőgomolyag térbeli kiterjedését is visszaadó rögzítése kötötte le. A feladat megoldási bravúrja érthetővé teszi Barzó nagyra becsültségét mind mestere, mind társai részéről. Benkhard 1923-tól tanársegédjeként foglalkoztatta, a növendéktársak véleményét pedig a főiskolás időszakra visszaemlékező Vén Emil tolmácsolja felénk: „Abból a társaságból Barzó ért a legtöbbet” – nyilatkozta.

Barzó Endre: Késő délután (Dudujka), 1925. (olaj, vászon, 75×90 cm) Herman Ottó Múzeum, Képzőművészeti Gyűjtemény, Ltsz: 71.22.

A Barzó-féle szűzies Dudujka már régóta a múlté. 1950-től kezdődően itt épült ki a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem (1990-től Miskolci Egyetem) épületkomplexuma, az Egyetemváros. Ma is sokan járnak a vidékre, de már senki sem festőállvánnyal…