Miskolc város napja (május 11.) alkalmából nyílt meg a Herman Ottó Emlékház új állandó kiállítása Lillafüreden. Herman Ottó és felesége, Borosnyay Kamilla egykori nyaralójában, a Peleházban maga a házaspár fogadja a látogatót. Az emlékházak szokásos életrajzi megközelítéséből kilépve, a hangulatos nyaraló mindennapjait és a felfedezésre váró természeti csodákat mutatja be a kiállítás. Minden lehetőség adott, hogy a Kubinyi Ágoston programban megvalósult fejlesztés a látogatók kedvencévé váljon: a boldog békeidőket idéző berendezés, a játékokkal elmesélt történetek, a kert környezete ideális célpont a családok és osztálykirándulások számára.

A miskolci múzeum 1953 óta viseli Herman Ottó nevét. Az „utolsó polihisztorként” ismert tudós ezer szállal kötődött a városhoz és a Bükk hegységhez: bár Breznóbányán született 1835-ben, mégis gyermekkorának helyszínét, a festői szépségű hámori völgyet tartotta szülőföldjének.Kalandos és szerteágazó életútján többször is visszatért a gyökerekhez: gyakran látogatta miskolci rokonait, 1885-ben az avasi templomban kötött házasságot Borosnyay Kamillával, és 1893–1896 között a város parlamenti képviselője volt. Nem véletlen, hogy a Hámor község határában létrehozott „nyaralótelep”, Lillafüred alapításakor az elsők között vásárolt telket, majd épített egy alpesi stílusú nyaralót, amely Peleház, Pele-lak néven vált ismertté.

Az építkezés 1898-ban kezdődött Borosnyay Kamilla tervei alapján, a villa 1903-ra készült el teljesen. 1913-ig az idős házaspár itt töltötte a nyarakat, fennmaradt levelezésük intenzív társasági életről, vendégek fogadásáról, aktív alkotómunkáról és közéleti szerepekről tanúskodik. A Herman Ottóról készült fényképek gyakran mutatják őt a kertben dolgozva, vagy séta és pihenés közben Lillafüreden.

1914-ben bekövetkezett halála előtt a nyaralót eladta miskolci unokaöccsének, Szeőts (Szűcs) Bélának, akinek családja az 1920-as években még gyakran időzött a villában. A második világháború viharaiban az épület jelentős károkat szenvedett és pusztulásnak indult, de eredeti berendezése és a Herman Ottó-hagyaték egy része szerencsére még 1935-ben a múzeumba került. Az 1960-as években H. Szabó Béla kezdeményezésére országos akció indult a Peleház megmentéséért. Felújítása (gyakorlatilag újjáépítése) után 1964-ben került a Herman Ottó Múzeum kezelésébe, és azóta Emlékházként fogadja a látogatókat.

Az emlékházak műfaja erősen korlátozott, éppen ettől izgalmas „muzeológiai terep.” Az épület, az életrajz, a lokális kötődések, a személyes tárgyak, az eredeti bútorok, a fotók és a történetek adottak – az értelmezés, a hangsúlyok, a narratíva és a nézőpont azonban időről időre változik. Lillafüreden a most megnyílt tárlat az ötödik állandó kiállítás, átlagosan egy évtizedes életciklusaik a Herman Ottó-örökséghez való viszonyunk változásait is jelzik. A legutóbbi, 2007-ben készült bemutatás tizenöt éven át zárt vitrines tudománytörténeti interpretációba ágyazta az életmű csomópontjait – aki végignézte (inkább olvasta), teljes képet kapott Herman Ottó munkásságáról, ahol a tárgyak csak illusztrálták a szöveges mondanivalót. Azt megelőzően a Bükk természetrajza volt a fókuszban, azt hangsúlyozva, hogy mit kutatott a nagy tudós – és nem azt, hogy e természeti titkokat ki kutatta.

Mindezekhez képest új, személyes, és a hely szellemével harmóniában lévő megközelítést hoz a most megnyílt kiállítás.Egy nyaralóbeli életvilágba, hangulatokba, hétköznapi pillanatokba engedi be a látogatót, egészen közel hozva a máhozHerman Ottó és Borosnyay Kamilla lillafüredi mindennapjait. A berendezés valódi és működő, a korabeli (illetve korhű) bútorok se nem díszletek, se nem műtárgyak, hanem funkcionális teret alkotnak. A két szoba egy-egy ülőgarnitúrájába letelepedve, az írónő Borosnyay Kamilla mesekönyveit lapozgatva, a kettejük kapcsolatát és meghitt családi miliőjét láttató fotók és idézetek között érkezünk meg lélekben is a Peleházba. A tudomány csak apránként bontakozik ki a berendezés rejtekéből: a néprajzi tárgyak, pattintott kőeszközök, állatcsontok és madár-preparátumok szinte csak úgy „mellékesen” sorakoznak a könyvespolcon, kéziratok és különlenyomatok, vagy a Kossuth Lajostól kapott nevezetes levél társaságában. A hitelesség mégis százszázalékos, mert a személyes hagyaték dokumentumai és tárgyai éppúgy megtalálhatók itt is, mint az összes megelőző kiállításban. Herman Ottó igazolványa, cilindere, szemüvege, túrabotja ezúttal új életre kelnek, és amíg a tudós (mondjuk a Madarak hasznáról és káráról című kéziratának fogalmazása közben) kimegy összegereblyézni a levágott füvet, mi is körülnézhetünk a nyaralóban. Egyszerre érvényesül a látogató bevonása és a műtárgyak védelme, mert ami eredeti, az egyértelmű jelzést védelmet kap – ugyanakkor mégsem idegennek, hanem vendégnek érezheti magát az ide érkező.

A tudásátadás hangsúlyos motívuma nyíltan beépült a múzeumi térbe. A múzeumpedagógiai foglalkozások kellékeit rejtő nagy utazóláda, két kinyitható foglalkoztató asztal, számos megfogható mechanikus játék és szemléltető eszköz, két érintőképernyő természetes módon része a kiállításnak. Segíti ezt a hatást a falakat beborító elegáns képi tartalmak, grafikák és rövid értelmező szövegek vizuális egysége. Nagy lehetőségeket rejt a Peleház kertje, nemcsak osztálykirándulások, hanem családok és baráti közösségek számára is.

A most megnyílt kiállítás szervesen illeszkedik Lillafüred megújulásának nagyobb folyamatába. A turisztikai fejlesztésekben is egyre hangsúlyosabb a helyi értékek rekonstrukciója, a Palotaszálló egykori függőkertjének, vagy a lebontott Zsófia-kilátónak az újjáépítése. A Vendégségben Herman Ottónál című kiállítás ezt a lokális fókuszt erősíti, reméljük, a közönség érdeklődésére is számot tartva!

Tóth Arnold