Száz évvel ezelőtt, 1921. február 18-án hunyt el Istvánffy Gyula, a miskolci leánypolgári iskola igazgatója, a palócok és a matyók népéletének kutatója. Idézzük fel alakját, emlékezzünk rá e kerek évforduló kapcsán.
Halálának pontos napja egy kis kutatást igényelt, mivel életrajzírója, Bodgál Ferenc is sokáig bizonytalan volt a dátumban. Ezt bizonyítja, hogy fennmaradt írásaiban az elhalálozás napja többféleképpen szerepel,[1] bár Istvánffy levelezéseivel foglalkozó, posztumusz publikációjában már helyes adat olvasható.[2] Ezt – február 18-át – erősíti meg a miskolci anyakönyvi bejegyzés is.
Istvánffy édesapja Kassáról telepedett Miskolcra Gyula fiának születése évében, 1863-ban, így ő már Miskolcon látta meg a napvilágot 1863. november 20-án. Bodgál az apát, Istvánffy Györgyöt hol kereskedőként,[3] hol kékfestőként[4] említi. Nyilván mindkettő helytálló, hiszen gyakran előfordult, hogy a kékfestő mesterek a piac nyomására textilkereskedéssel, viszonteladással is foglalkoztak. A család Kassáról Miskolcra való áttelepedésének is talán ez lehetett az egyik oka, hiszen a kassai textilipar árnyékában nehezebb lehetett a megélhetés egy kékfestő számára, mint olyan helyen, ahol ezzel nem kellett számolni.[5] Az apa munkájával tisztes polgári jólétet biztosított családjának, gyermekeit taníttatta. Gyula a négy elemit és a gimnázium első négy évét Miskolcon végezte, majd a felsőbb évfolyamokat Egerben, a cisztereknél folytatta, végül gimnáziumi tanulmányait Miskolcon fejezte be. Apja betegsége, majd 1880. november 21-én bekövetkezett halála[6] miatt tanulmányait csak úgy tudta folytatni, hogy beállt a minorita rend növendékei közé, s novíciusként egy évet Nyírbátorban töltött. Végül a miskolci ev. ref. gimnáziumban tett sikeres érettségi vizsgát. 1881-ben Nagyenyedre került elemi iskolai tanítónak, majd miután kilépett a rendből, ugyanott az adófelügyelőségnél vállalt munkát. 1883-ban Budapestre ment, ahol 1886-ban a Paedagogiumban nyelv- és történettudományi polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. Ezt követően 1887-1888-ban, két évig Parádon nevelősködött a Károlyi grófi családnál. Miután a kis Károlyi gróf 1888 őszétől bentlakásos gimnáziumban folytatta tanulmányait, ő új állást keresett. Előbb a Trencsén megyei Nagybiccsén (ma Bytča, Szlovákia) sikerült elhelyezkednie egy magán polgári fiúiskolában, de pár hét múlva állami kinevezést kapott Liptószentmiklósra (ma Liptovský Mikuláš, Szlovákia), így 1888 októberétől már itt tanított heti 21 órában magyar nyelvtant, latin nyelvtant, földrajzot és történelmet. 1901-ban a Zólyom megyei Breznóbányára (ma Brezno, Szlovákia) kapott igazgatói kinevezést, majd 1908-ban a miskolci leánypolgári iskola igazgatója lett.
Istvánffy fiatal korától foglalkozott az irodalommal, költeményei és prózai alkotásai – sokszor álnéven – nyomtatásban is megjelentek. Ám mi elsősorban nem irodalmi tevékenysége miatt emlékezünk rá, hanem néprajzkutatói tevékenységéért tiszteljük.
Néprajzi gyűjtéssel parádi tartózkodása idején kezdett el foglalkozni, s folytatta azt egész élete folyamán. A téma iránti fogékonysága talán még gyerekkorában kialakult, amikor édesanyja meséit hallgatta. Minden bizonnyal ezt a hajlamot erősítették a budapesti Paedagogiumban eltöltött évek, ahol tanára volt Kiss Áron is, a Magyar gyermekjáték-gyűjtemény szerzője.[7]
Istvánffy néprajzi gyűjtéseit rendszeresen publikálta. Állandó munkatársa volt az akkoriban induló néprajzi szakfolyóiratnak, az Ethnographianak, melyben az 1890-es, első számtól kezdődően jelentek meg írásai. De számos egyéb helyen is publikált, mint a Néprajzi Értesítő, Borsodmegyei Lapok, Turisták Lapja, Eger, Magyar Nyelvőr, Liptó, Uránia stb. Gyűjtései javarészt a palócokra vonatkoznak, számos borsodi, hevesi és nógrádi palóc településen járt, hogy összegyűjtse az ott élők meséit, szokásait, hagyományait. Effajta tevékenységet leginkább a nyári szünetben tudott végezni, erre szánta minden szabad idejét.
A palócok mellett a matyó népélet is megragadta figyelmét, ő volt az első, aki felfigyelt erre a népességre, melyet a palócok egyik csoportjaként írt le. Az ő kutatásai nyomán figyelt fel erre a népcsoportra Kóris Kálmán, akinek – ma már pótolhatatlan értékű – fotóit intézményünk Fotótára őrzi.
Kevesebb szó szokott esni a szlovák vidékeken végzett kutatásairól, pedig ezek is figyelmet érdemelnek. Főleg Liptó megyei tartózkodása idején végzett néprajzi kutatásokat. Pedagógiai tevékenysége mellett nyilván ez a munka is ösztönözte, hogy megtanuljon szlovákul.
Istvánffy Gyula 1921-ben bekövetkezett halálát követően az utókor mintha megfeledkezett volna róla és munkásságáról. Bodgál Ferenc, a Herman Ottó Múzeum egykori néprajzkutatója volt az, aki élesztgetni kezdte emlékét. Születésének 100. évfordulójára kiadásra előkészítette kéziratban maradt nagy összefoglaló munkáját, a Palóc népköltési gyűjteményt (Miskolc, 1963). Kezdeményezésére róla nevezték el a megyei honismereti gyűjtőpályázatot. Utcát neveztek el róla Miskolcon és az egykori iskolája felvette nevét. Mezőkövesden, a matyók fővárosában is emléktábla őrzi emlékét.
Bodnár Mónika
[1] Bodgál Ferenc fennmaradt gépirataiban a következő dátumok szerepelnek: február 18-a (HOM NA 2528), február 19-e (HOM NA 2816. 5), 1921 márciusa (HOM NA 2817). Talán ezzel a bizonytalansággal hozható összefüggésbe, hogy a Wikipédián is helytelen, február 12-e olvasható (https://hu.wikipedia.org/wiki/Istvánffy_Gyula_(néprajzkutató) Letöltés: 2021.02.12.)
[2] Bodgál Ferenc: Istvánffy Gyula levelezése. In: HOM Évkönyv 11. Miskolc, 1972. 618.
[3] HOM NA 2816.; HOM NA 2817.
[4] HOM NA 2815.; HOM NA 2818. A további, külön nem hivatkozott életrajzi adatok is e tételekből, Bodgál Ferenc írásaiból származnak.
[5] A kassai kékfestőipar és textilipar kapcsolatáról lásd Bodnár Mónika: Kékfestőipar Abaújban, különös tekintettel a szepsi kékfestőkre. (Kézirat)
[6] https://dspace.oszk.hu/bitstream/handle/20.500.12346/269236/4313129_00170_mormon.jpg?sequence=4&isAllowed=y
[7] Részletesebben lásd: Kriston Vízi József: Istvánffy Gyula játékgyűjtései. HOM Évkönyv 38., Miskolc, 1999. 1237-1250.