A 20. század második felében a kulturális antropológia határterületi tudományként új, izgalmas megközelítését kínálta az emberi kultúra értelmezésének – ennek vált egyik első, meghatározó hazai mesterévé Kunt Ernő. Tragikusan rövid pályafutása során korát megelőző látásmódja és szuggesztív személyisége révén nemzetközi mércével is kimagasló szakmai és tudományos teljesítményt mutatott fel.

1974-ben végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, ahol magyar nyelv és irodalom szakos tanári, illetve etnográfus muzeológusi képesítést szerzett, majd a Herman Ottó Múzeum Néprajzi Osztályának munkatársa lett.

1976-ban egy hosszabb finnországi tanulmányúton ismerkedett meg a vizuális antropológiával és a thanatológiával: ez az élmény határozta meg kutatásainak fő irányát. Még egyetemi évei alatt kezdte el a temetők néprajzi kutatását, később e téma feldolgozásából doktorált 1979-ben. Érdeklődése a magyar parasztság halálképének, a halál elfogadásának, a mulandóság megélésének vizsgálata felé fordult, melynek eredményeként 1985-ben védte meg kandidátusi értekezését. Szakmai értekezései megérdemelten nagy visszhangot váltottak ki a tudományos körökön messze túl is a nyolcvanas években.

Kutatásai mellett a múzeum fotógyűjteményei is felkeltették érdeklődését. 1986-ban a vizuális kultúra tanulmányozása céljából Kunt Ernő vezetésével − kísérleti jelleggel − új tudományos osztály jött létre Vizuális Kultúrakutató Osztály néven.

A későbbi években Kunt Ernő elsősorban a paraszti fotóhasználat kérdéseivel foglalkozott. Kiállításokat rendezett, előadásokat tartott hazai és külföldi egyetemeken és tudományos konferenciákon (Zürich, Bergen, Göttingen), 1988-ban pedig maga is nemzetközi vizuális antropológiai konferenciát szervezett Miskolcon Bild-Kunde − Volks-Kunde címmel. Eközben kreatív alkotómunkát is folytatott: rajzai folyóiratokban jelentek meg, festményeit, művészi fotóit önálló tárlatokon mutatta be itthon és külföldön. A mulandóság szobrai című fotósorozatával 1985–86-ban Budapesten és az ország több nagyvárosában is szerepelt.

Az 1990-es évek elején Magyarországon is szerveződő kulturális antropológia oktatás egyik kezdeményező személyisége volt. Részt vett a Miskolci Bölcsész Egyesület oktatási koncepciójának kialakításában, majd 1993-ban a Miskolci Egyetemen megalapította a Kulturális és Vizuális Antropológia Tanszéket, melyet haláláig irányított. Pályája aktív szakaszában, váratlanul hunyt el. Posztumusz elismerésként megkapta a Pro Urbe Miskolc kitüntetést (1995).

Viszóczky Ilona – Szentesi Edina