A vízkereszt és hamvazószerda közötti napokat nevezzük farsangi időszaknak. Ennek hosszúsága minden évben más. A kezdőnap stabil, hiszen vízkereszt mindig január 6-án van, de hamvazószerda, a húsvétot megelőző 40. nap minden évben más dátumra esik, attól függően, hogy mikorra esik a húsvét. Ezért van olyan esztendő, amikor hosszú, máskor viszont rövid a farsang. Ez manapság talán nem sokat számít, de régen, amikor a hagyományos paraszti kultúrában a lakodalmak túlnyomó többségét a farsangi időszakban tartották, nagy jelentősége volt: aki az adott farsangkor nem ment férjhez, annak nagy valószínűséggel várnia kellett a következő farsangig.
A farsang a végtelen jókedv, szórakozás időszaka volt, s ezt a mai kor embere sem tagadja meg. Régen alkalmat adtak erre a fonók, disznóvágások és másfajta társasmunkák (tollfosztók, kukoricamorzsolók), valamint a lakodalmak és bálok. A legtöbb helyen a mókák zömét és a jókedv kicsúcsosodását a farsang utolsó napjaira összpontosították. Országszerte számos farsangi szokás ismert, ezek egy része a téltemetést és a tavaszvárást, a jó idő eljövetelét igyekezett előmozdítani, másik részük a pártában maradt vénlányokat csúfolta ki, vagy a magának leányt nem találó vénlegényt állította pellengérre, megint másutt a jókívánságokra és az ezzel összefüggő adománygyűjtésre esett a hangsúly. De mindezek a motívumok akár együtt is megfértek ugyanabban a népszokásban. Sokfelé dramatikus játék formájában elevenedett meg a szokás, ahol a résztvevők különféle zsánerfiguráknak (menyasszony, vőlegény, várandós asszony, öregasszony, cigány, kéményseprő, köszörűs, borbély…) öltöztek, másutt különböző állatokat (medve, ló, kecske, gólya…) személyesítettek meg.
Megyénk területéről is számos farsangi népszokást ismerünk. Ezek gyakorlása leginkább katolikus falvak lakosságához kötődött. A gömöri Alsószuhán mondták negyven évvel ezelőtt: „… az én emlékezetemben nem tartottak farsangot. Például Dövény községbe, ott tartottak, mert ott több a katolikus, mint a református.” Bár ez azért mégsem volt törvényszerű, mert a szintén gömöri és református Zádorfalván és Szuhafőn rendeztek farsangi bálokat, sőt annak keretén belül szépségversenyt is a lányoknak. Zádorfalván a farsangi bált általában farsang első vagy második vasárnapján tartották. Sőt volt idő, amikor külön szervezték a nemesek bálját és külön a nem nemes származásúakét. A bál végeztével pedig farsangoltak, vagyis csoportosan, cigányzenészek kíséretében végiglátogatták a legényes és lányos házakat, ahol már előre el volt készítve a vendéglátás: disznótoros, sült tészták, bor, pálinka.
A közeli Aggtelken az alakoskodás is szokás volt, murijónak öltöztek, pl. öregembernek, asszonynak stb. Az alakoskodók bementek a házakhoz, táncoltak ott egyet-kettőt, a háziak megkínálták őket étellel, itallal, aztán továbbmentek. Ezt a szokást nemcsak farsangkor, hanem olykor újévkor, disznóvágáskor, lakodalmakkor is gyakorolták. A murijóknak nem volt szabad megszólalniuk, nehogy felismerjék őket a háziak.
A Torna megyei Szín községben is zenészek kíséretében járták végig a fiatalok a falut és köszöntgették az arra érdemeseket: Adjon az Isten minden jót, bort, búzát, legalábbis három hízót; de az ideibül mi is kérünk, de ne csak úgy letudtomra! A háziak látták, hogy a magukkal vitt nyárson már jókora darab szalonnák vannak, hát igyekeztek ők is kitenni magukért, nehogy szégyenben maradjanak.
A Borsod megyei Rakacaszenden régi korok farsangján a legények feldíszített lovasszánkókkal, dalolva járták körül a falut. Az utolsó szánkón foglaltak helyet a zenét szolgáltató cigányok. A zenés felvonulás bállal ért véget, ezt csűrben vagy istállóban tartották, s leginkább csárdást táncoltak. Többször előfordult, hogy a farsangi bált a hatóság eltiltotta a gyakori verekedések miatt.
Tiszabábolnában három napig tartott a farsangi mulatság, melyre a lányok a legszebb ruhájukat vették fel. Ropták a táncot estétől reggelig, a zenét rezesbanda szolgáltatta.
A szentistváni fiatalok farsang utolsó vasárnapján kibéreltek egy-egy házat vagy annak istállóját, ahol délutántól kezdve kedvükre mulatozhattak. Egyszerre akár négy-öt helyen is lehetett ivó (házimulatság), ahol zenére táncoltak. Az egyik helyen rezesbanda szolgáltatta a talpalávalót, másik helyen cigánybanda muzsikált, volt, ahol kutyaduda szólt, megint másutt harmonikaszóra ropták a táncot. A mulatság rövid megszakításokkal itt is három napig, húshagyókeddig tartott. Maskarába öltözni itt nem volt szokás.
Nem úgy a Szabolcs megyéből Zemplénhez átcsatolt bodrogközi Viss településen, ahol viszont szokás volt a maskarázás, ami abból állt, hogy a fiatal fiúk tökből halálfejet faragtak, azt a fejükre húzták, s így ijesztgették a békés lakosságot.
Füzéren is utolsó farsangkor, a böjti időszak kezdete előtt rendeztek bált valamelyik lányos háznál. A legények a farsangi vacsora tüzéhez fát loptak az erdőben, a lányok pedig sütöttek-főztek.
Kihalófélben levő „farsangsirató” szokás, tréfás népi játék a sajónémeti rabvágás. A 20. század folyamán már csak néhány alkalommal adták elő, de azt megelőzően nemcsak itt, hanem a környező településeken is – úgy tűnik, az egész Barkóságban – közismert volt. Ennek lényege, hogy egy vagy több arra alkalmas ember, a falu rímfaragói összegyűjtik és rímekbe szedik, vagyis megverselik a falu az évi bűneit, ügyes-bajos dolgait, a tyúklopástól, pálinka vizezésen, veszekedésen, verekedésen át egészen a legsúlyosabb kihágásokig. A falu népe együtt vonul a „vesztőhely” felé: elől a rabok és hóhérjaik, körülöttük síró-rívó feleségük és gyermekeik, utánuk a bírák, majd a szalmavivő, aki azt a szalmaköteget cipeli, melyre a rabokat térdepeltetik, majd következnek a jelmezbe öltözött gyerekek, fiatalok, s a falu összes többi lakója. A menetet a cigányzenekar zárja.
A vesztőhelyen a bíró és a két ügyész (ők általában maguk a versfaragók) a versbe szedett bűnlajstrommal megvádolják a két (a szerepre önkéntes alapon jelentkező) rabot, akiknek a fejére cserépfazekat tesznek. A rabokat hévérek őrzik, akik láncra verve kísérik őket végig a falun. A falu összlakosságának jelenlétében aztán halálra ítélik őket. A kivégzés úgy történik, hogy a hóhérok bárddal (kendertörő fanyéllel) leütik a szalmán térdeplő rabok fejéről a fazekat. A fazék összetörik, a rabok futásnak erednek, s meg sem állnak a kocsmáig. Amíg a rabok a kocsmában mulatnak, a falu népe a vesztőhelyen körbetáncolja a meggyújtott szalmát, amin a rabok térdeltek. A mulatság húshagyókedd éjfélig tartott. Ekkor a község plébánosa kivette a cigány kezéből a vonót, a zene elhallgatott, a toronyban megkondultak a harangok. Ez jelezte, hogy vége a farsangnak, megkezdődött a böjti időszak.
Bodnár Mónika
Képek forrása:
Herman Ottó Múzeum Néprajzi Adattár 2932:
Kovács Ottó: A rabvágás
1975, Sajónémeti
Dobosy László: Települések
Sajónémeti, 1986-2004. Rabvágás
http://dobosy-telepulesek.blogspot.com/2017/02/sajonemeti-1986-2004-rabvagas.html