Széchenyi Terv Plusz A Miskolc Csoport tagja
  • English

Farsangi népszokások megyénkben

A vízkereszt és hamvazószerda közötti napokat nevezzük farsangi időszaknak. Ennek hosszúsága minden évben más. A kezdőnap stabil, hiszen vízkereszt mindig január 6-án van, de hamvazószerda, a húsvétot megelőző 40. nap minden évben más dátumra esik, attól függően, hogy mikorra esik a húsvét. Ezért van olyan esztendő, amikor hosszú, máskor viszont rövid a farsang. Ez manapság talán nem sokat számít, de régen, amikor a hagyományos paraszti kultúrában a lakodalmak túlnyomó többségét a farsangi időszakban tartották, nagy jelentősége volt: aki az adott farsangkor nem ment férjhez, annak nagy valószínűséggel várnia kellett a következő farsangig.

A farsang a végtelen jókedv, szórakozás időszaka volt, s ezt a mai kor embere sem tagadja meg. Régen alkalmat adtak erre a fonók, disznóvágások és másfajta társasmunkák (tollfosztók, kukoricamorzsolók), valamint a lakodalmak és bálok. A legtöbb helyen a mókák zömét és a jókedv kicsúcsosodását a farsang utolsó napjaira összpontosították. Országszerte számos farsangi szokás ismert, ezek egy része a téltemetést és a tavaszvárást, a jó idő eljövetelét igyekezett előmozdítani, másik részük a pártában maradt vénlányokat csúfolta ki, vagy a magának leányt nem találó vénlegényt állította pellengérre, megint másutt a jókívánságokra és az ezzel összefüggő adománygyűjtésre esett a hangsúly. De mindezek a motívumok akár együtt is megfértek ugyanabban a népszokásban. Sokfelé dramatikus játék formájában elevenedett meg a szokás, ahol a résztvevők különféle zsánerfiguráknak (menyasszony, vőlegény, várandós asszony, öregasszony, cigány, kéményseprő, köszörűs, borbély…) öltöztek, másutt különböző állatokat (medve, ló, kecske, gólya…) személyesítettek meg.

farsangi_nepszokasok_1

Megyénk területéről is számos farsangi népszokást ismerünk. Ezek gyakorlása leginkább katolikus falvak lakosságához kötődött. A gömöri Alsószuhán mondták negyven évvel ezelőtt: „… az én emlékezetemben nem tartottak farsangot. Például Dövény községbe, ott tartottak, mert ott több a katolikus, mint a református.” Bár ez azért mégsem volt törvényszerű, mert a szintén gömöri és református Zádorfalván és Szuhafőn rendeztek farsangi bálokat, sőt annak keretén belül szépségversenyt is a lányoknak. Zádorfalván a farsangi bált általában farsang első vagy második vasárnapján tartották. Sőt volt idő, amikor külön szervezték a nemesek bálját és külön a nem nemes származásúakét. A bál végeztével pedig farsangoltak, vagyis csoportosan, cigányzenészek kíséretében végiglátogatták a legényes és lányos házakat, ahol már előre el volt készítve a vendéglátás: disznótoros, sült tészták, bor, pálinka.

A közeli Aggtelken az alakoskodás is szokás volt, murijónak öltöztek, pl. öregembernek, asszonynak stb. Az alakoskodók bementek a házakhoz, táncoltak ott egyet-kettőt, a háziak megkínálták őket étellel, itallal, aztán továbbmentek. Ezt a szokást nemcsak farsangkor, hanem olykor újévkor, disznóvágáskor, lakodalmakkor is gyakorolták. A murijóknak nem volt szabad megszólalniuk, nehogy felismerjék őket a háziak.

A Torna megyei Szín községben is zenészek kíséretében járták végig a fiatalok a falut és köszöntgették az arra érdemeseket: Adjon az Isten minden jót, bort, búzát, legalábbis három hízót; de az ideibül mi is kérünk, de ne csak úgy letudtomra! A háziak látták, hogy a magukkal vitt nyárson már jókora darab szalonnák vannak, hát igyekeztek ők is kitenni magukért, nehogy szégyenben maradjanak.

A Borsod megyei Rakacaszenden régi korok farsangján a legények feldíszített lovasszánkókkal, dalolva járták körül a falut. Az utolsó szánkón foglaltak helyet a zenét szolgáltató cigányok. A zenés felvonulás bállal ért véget, ezt csűrben vagy istállóban tartották, s leginkább csárdást táncoltak. Többször előfordult, hogy a farsangi bált a hatóság eltiltotta a gyakori verekedések miatt.

Tiszabábolnában három napig tartott a farsangi mulatság, melyre a lányok a legszebb ruhájukat vették fel. Ropták a táncot estétől reggelig, a zenét rezesbanda szolgáltatta.

A szentistváni fiatalok farsang utolsó vasárnapján kibéreltek egy-egy házat vagy annak istállóját, ahol délutántól kezdve kedvükre mulatozhattak. Egyszerre akár négy-öt helyen is lehetett ivó (házimulatság), ahol zenére táncoltak. Az egyik helyen rezesbanda szolgáltatta a talpalávalót, másik helyen cigánybanda muzsikált, volt, ahol kutyaduda szólt, megint másutt harmonikaszóra ropták a táncot. A mulatság rövid megszakításokkal itt is három napig, húshagyókeddig tartott. Maskarába öltözni itt nem volt szokás.

Nem úgy a Szabolcs megyéből Zemplénhez átcsatolt bodrogközi Viss településen, ahol viszont szokás volt a maskarázás, ami abból állt, hogy a fiatal fiúk tökből halálfejet faragtak, azt a fejükre húzták, s így ijesztgették a békés lakosságot.

Füzéren is utolsó farsangkor, a böjti időszak kezdete előtt rendeztek bált valamelyik lányos háznál. A legények a farsangi vacsora tüzéhez fát loptak az erdőben, a lányok pedig sütöttek-főztek.

Kihalófélben levő „farsangsirató” szokás, tréfás népi játék a sajónémeti rabvágás. A 20. század folyamán már csak néhány alkalommal adták elő, de azt megelőzően nemcsak itt, hanem a környező településeken is – úgy tűnik, az egész Barkóságban – közismert volt. Ennek lényege, hogy egy vagy több arra alkalmas ember, a falu rímfaragói összegyűjtik és rímekbe szedik, vagyis megverselik a falu az évi bűneit, ügyes-bajos dolgait, a tyúklopástól, pálinka vizezésen, veszekedésen, verekedésen át egészen a legsúlyosabb kihágásokig. A falu népe együtt vonul a „vesztőhely” felé: elől a rabok és hóhérjaik, körülöttük síró-rívó feleségük és gyermekeik, utánuk a bírák, majd a szalmavivő, aki azt a szalmaköteget cipeli, melyre a rabokat térdepeltetik, majd következnek a jelmezbe öltözött gyerekek, fiatalok, s a falu összes többi lakója. A menetet a cigányzenekar zárja.

A vesztőhelyen a bíró és a két ügyész (ők általában maguk a versfaragók) a versbe szedett bűnlajstrommal megvádolják a két (a szerepre önkéntes alapon jelentkező) rabot, akiknek a fejére cserépfazekat tesznek. A rabokat hévérek őrzik, akik láncra verve kísérik őket végig a falun. A falu összlakosságának jelenlétében aztán halálra ítélik őket. A kivégzés úgy történik, hogy a hóhérok bárddal (kendertörő fanyéllel) leütik a szalmán térdeplő rabok fejéről a fazekat. A fazék összetörik, a rabok futásnak erednek, s meg sem állnak a kocsmáig. Amíg a rabok a kocsmában mulatnak, a falu népe a vesztőhelyen körbetáncolja a meggyújtott szalmát, amin a rabok térdeltek. A mulatság húshagyókedd éjfélig tartott. Ekkor a község plébánosa kivette a cigány kezéből a vonót, a zene elhallgatott, a toronyban megkondultak a harangok. Ez jelezte, hogy vége a farsangnak, megkezdődött a böjti időszak.

Bodnár Mónika

Képek forrása:

Herman Ottó Múzeum Néprajzi Adattár 2932:

Kovács Ottó: A rabvágás

1975, Sajónémeti

 

Dobosy László: Települések

Sajónémeti, 1986-2004. Rabvágás

http://dobosy-telepulesek.blogspot.com/2017/02/sajonemeti-1986-2004-rabvagas.html