„Nélküle ez a telep csak aktákban élte volna papíros-életét” – jelenti ki Benkhard Ágost (1882–1961) érdemeiről szólva Lyka Károly művészettörténész 1948-ban, visszatekintve a Képzőművészeti Főiskola miskolci bázisának küzdelmes negyedszázadára és eredményeire.

1.KÉP. Benkhard Ágost. 1935-ben, Miskolcon készített fényképfelvétel. Magántulajdon. Digitalizálva a Herman Ottó Múzeum–Miskolci Galéria Adattárában, Ltsz: Adfe/384-2012.

A nagybányai festészet második generációjához tartozó Benkhard épp akkor nyert tanári kinevezést a főiskolán, mikor a művésztelep létesítésének ügye révbe ért, és vezetésére alkalmas személyt kerestek. A tanári kar újdonsült tagja lelkesen vállalta el a feladatot. 1921-től 1937-ig ő volt a telep „motorja”: vezető tanára, szervezője, menedzsere. 1947–1948-ban ismét rá esett a választás, hogy a háború alatt kényszerszünetet tartó intézetet újjászervezze.

Festőművészként a konvenciómentes friss természetszemlélet, a plein air piktúra elkötelezett híve volt, ám közismert liberalizmusa megóvta attól, hogy tanítványaira saját látásmódját ráerőltesse. Miközben okos korrektúrával segítette a növendékeket a szakmai alapok elsajátításában, az irányultság tekintetében szabadságot biztosított számukra. Pedagógiai elveinek nagy jelentőség tulajdonítható a művésztelep életképessége, népszerűsége tekintetében is.

Két etapban összesen 19 éven át töltötte Miskolcon a szabad ég alatti festésre leginkább alkalmas nyári-őszi hónapokat, így életművének tekintélyes része legszorosabban a térséghez kötődik. Kedvtelve és sokat dolgozott a város kies természeti környezetében. A műkereskedelemben gyakorta felbukkanó alkotásain sokszor ismerhetők fel a borsodi táj jellegzetes festői vonalai, sőt az ábrázolt téma miskolci kötődését olykor a szignatúra is jelöli.

2.KÉP. Benkhard Ágost: Erdei tájkép, 1924. (olaj, vászon, 70×75 cm) Herman Ottó Múzeum, Képzőművészeti Gyűjtemény, Ltsz: 53.40.1.

Itt bemutatott tájképe a természet egy bensőséges részletét rögzíti. A mester figyelmét ezúttal is a szabadtéri megvilágítás fény-árnyék játékai, a reflexek villódzásai kötötték le, melyek visszaadását munkássága során a legmagasabb szintre fejlesztette. Távlatok híján aligha határozhatnánk meg a mű készítésének helyét, a bal alsó sarokban olvasható „Benkhard Miskolc 1924” felirat azonban eldönti a dilemmát, mi több, egy sajtóforrásnak köszönhetően ennél többet is megtudunk: a festmény a mester kedvenc „munkahelyén”, a Dudujkán, ennél is közelebbről, a dudujkai kiserdő sűrűjében született.